Szerelőműhelybe, a szerszámok elhelyezésére megfelelő szerszámos szekrény

Képernyőfotó 2015-04-03 - 21.17.14Bevallom, sohasem érdekelt az autószerelés, ám mint nagyon sok dolgot ezt is félre kellett tennem saját boldogulásom érdekében. Rájöttem ugyanis, hogy ha szigorúan ragaszkodok ahhoz, hogy csak olyan dolgot vagyok hajlandó csinálni amihez értek és érdekel is, akkor nagyon nehéz lesz munkahelyet találnom lakóhelyem közelében. Feladtam hát elveimet, végigjártam a környék vállalkozásait és addig nem is adtam fel, míg rá nem találtam egy lehetőségre. Egy autójavító műhelyben kell dolgoznom majd, ahol egyenlőre én leszek a Valaki főnököm szerint. Valaki, aki odaviszi a megfelelő autóipari célszerszámot, Valaki, aki felsepri a műhelyt és Valaki, aki rendet tart a szerszámos szekrényben is. Feleségem szerint meg fog tetszeni nekem ez a munka és azt sem tartja kizártnak, hogy fejlődésem érdekében még az iskolapadba is beülök majd ismét. Én nem gondolom, hogy eljön majd az a nap, de ennek ellenére szeretnék tisztában lenni minden autóipari célszerszám használatával és szeretném profin használni a különböző szerszámokat.