Immobilizeres kulcsmásolás

immobilizer autó kulcs másolás

immobilizer autó kulcs másolás

Ketten egy autót használunk a férjemmel, mindkettőnknek van hozzá kulcsa, és mindig az viszi el, akinek messzebbre kell mennie, vagy jobban kell sietnie. Működik a dolog, szerencsére, sőt mivel egy irányban van a munkahelyünk így néha együtt is tudunk menni, ha a beosztásunk engedi. De azért a két kulcsra szükség van. Ez leginkább akkor lett nyilvánvaló, amikor egyikünk elhagyta a kulcsát és teljesen egymás programjaihoz kellett igazodnunk, hiszen a kulcsot is adogattuk egymás közt. Eleinte működött, de aztán beindult a nagy őszi pörgés és tarthatatlanná vált a helyzet. Rájöttünk, hogy muszáj lesz másoltatnunk még egy kulcsot, mert ez az egymásnak adogatós módszer azzal jár, hogy egyikünk elviszi a kulcsot tömegközlekedéssel magával, a másik meg áll otthon és keresi. Vagy ne adj’ Isten elhagyjuk azt az utolsót is.. Nem, szóba sem jöhetett, gyorsan találni kell valami helyet, ahol van immobiliser kulcsmásolás. A kulcsmasolas.com-on volt, ráadásul a legújabb típusokhoz is, úgyhogy rekord idő alatt meg is oldódott az ügy. Utólag már nem is értem, miért húztuk, halasztottuk eddig.